BUDAY ANIKÓ: HAJNALBAN A BUSZON

BUDAY ANIKÓ

HAJNALBAN A BUSZON

Illusztráció: YaoYao

   Még sötét volt, mikor elindultam a buszmegállóba. Vidéken lakom, és a városban dolgozom, így minden nap busszal járok a munkahelyemre. Szerencsére a városi buszmegállótól nincs messze a munkahelyem, onnan gyalog megyek tovább. Korán indulok otthonról, reggel hat órakor már vár az első vendégem a fodrászüzletben. Sokan állunk a buszmegállóban, köztük egy anyuka az álmos kislányával. Jól ismerjük őket, hisz minden reggel együtt utazunk velük, az ötórás busszal. Az anyuka a Napsugár oviban dadus, így a kislányát is abba az óvodába hordja. Jocó is itt van már, rágó a szájában, próbál lazának tűnni, de nem áll jól neki. Azt hiszem, eladó a Mamutban. Nellike is befutott, mindig későn jön, a kontya csak úgy röpül utána, ahogy magas sarkú cipőjében csetlik, botlik a buszhoz. Komikus látvány, de mi már megszoktuk. Titkárnő a budapesti Vízműveknél, igen büszke rá. Józsi bácsi csendben szív még egy pár slukkot a cigijéből, azután a földre dobva rátapos. Beáll a busz a megállóba, Gábor a sofőr egyenként enged föl minket. Menetjegyet nála lehet venni, de legtöbbünknek bérletünk van, így gyorsan megtelik a busz, és indulhatunk. Mindenki bevackol az ülésre, van, aki próbál még aludni egy kicsit, vannak, akik csendben beszélgetnek, én előveszem a könyvemet, hogy olvasással töltsem a negyvenöt perc menetidőt. Két kofa száll föl még az utolsó pillanatban, telepakolt nagy kosarakkal. Gábor a sofőr csóválja a fejét, de nem szól semmit. A két kofa nagy hangon beszélget az idei termésről, szidják az időjárást, a megdrágult standról a piacon, a válogatós vevőket, és panaszkodnak, hogy mennyi munka amíg a zöldség, vagy a gyümölcs a standra kerül. A pici kislány nyűgös, nyafogva veszi szájába az ujját, és bújik az anyjához. Józsi bácsi krákog a reggeli cigitől, Nellike meg úgy bűzlik a zárt térben a magára locsolt olcsó kölnitől, hogy zsebkendőt tartok az orrom elé. A következő faluban is sok a felszálló utas. Az ülőhelyek elfogytak, sorban állnak az új felszállók az ülések között. Morognak, szidják a Volánt, hogy miért nem indít több buszt ilyenkor, mikor ekkora tömeg van. Pedig a bérletért jól elkérik az árat. Minden évben emelik, és van munkahely, ahol nem térítik meg az útiköltséget. Vajon hová megy az a sok pénz, mert a buszokra nemigen költenek, a várótermek is koszosak, télen hideg, huzatos. Hová, hová, jön a válasz. Hát zsebbe, ma ilyen a világ. A kisember csak fizessen, meg tűrjön, a nagyok meg zsebre tesznek mindent. 

Csendben hallgatom a beszélgetést. A könyvem nyitva fekszik az ölemben. Álmos vagyok, egy kicsit lehunyom a szemem, amikor hangoskodás üti meg a fülem. A busz hátsó részéről jön a hang. Nellike szidja a mellette álló, úgy ötven körüli férfit, húzódjon arrébb, és azonnal hagyja abba a háta simogatását, mert ő nem olyan nő, aki az ilyesmit eltűri. A férfi, felháborodva kikéri magának a gyanúsítgatást, és arrébb húzódik Nellike ülésétől. kezd érdekes lenni a dolog, ki is nyílt a szemem. Menjen még arrébb sikítja magas hangon Nellike, vagy leszállíttatom a buszról. Nem megyek sehová, viselkedjen kisasszony. Magának nem vagyok kisasszony érti, magának senki sem vagyok visítja Nellike. A férfi mérgesen még arrébb húzódik, így Nellike megnyugszik. Mindenki visszafordul, és folytatja a megkezdett beszélgetést, alvást, olvasást. Pedig, alig bírtam már mellette állni, olyan büdös a kölnije, hallom panaszkodni a férfit a mellette álló utasnak, az nem szólt semmit, de Nellike kontya emelkedni kezdett az ülésről, előrehajolt, és lekevert a férfinak egyet hátulról. Újra megélénkült a busz. Volt, aki igazat adott Nellikének, volt, aki teljesen fölháborodva a férfi mellé állt. Nagy lett a csetepaté! A férfi lefogta Nellike két kezét, és megpróbálta visszanyomni az ülésre, ezt persze ő nem hagyta. Már Nellike is állt, és magas sarkú cipőjének a sarkával jól rálépett a férfi lábára. Igen ám, de az nem a férfi lába volt, hanem a mellette álló nőé, aki erre megragadta Nellike szépen fésült kontyát, ami döbbenetére a kezében maradt. Bal kezében a konttyal, szemében a döbbenettel, jobb kézzel lekevert egy jó nagy pofont Nellike szépen sminkelt arcára. A Kislány is sírva fakadt, volt sírás, visítás, ordibálás, addig, míg Gábor a sofőr meg nem unta. Félreállt a busszal, kinyitotta a busz ajtaját, és megkérte a verekedő, randalírozó, pofozkodó utasokat, hogy szálljanak le a buszról, vagy rendőrt hív. Csönd lett a buszon, mindenki sunnyogott, csak a kislány ijedt szuszogását lehetett hallani. A férfi szó nélkül leszállt, és átszállt az utánunk jövő városi kékbuszra. Nellike és a sérült nő alkudozni kezdett a sofőrrel, de látva Gábor határozottságát, morogva, egymást lökdösve leszálltak a buszról. Az ajtók bezáródtak, és mi folytattuk az utunkat. Az utasok csendben tárgyalták a történteket, igazat adva Gábornak. Lassan megérkeztünk, egy kis késéssel a történtek miatt. A végállomásnál mindenki kiszállt a buszból, és igyekezett tovább a dolgára. 

Másnap a reggel ötórás buszról hiányzott Nellike. Egy jól értesült útitársunk mesélte, hogy a verekedés tovább folytatódott ott, ahol a sofőr kirakta Nellikét és a másik hölgyet. Végül az egyiküket a rendőrautó a rendőrségre, másikat pedig mentőautó a kórházba vitte. A férfit soha többet nem láttam ezen a járaton.

_____________________________________________

Portré: Buday Anikó

____________________________________________

Szerkesztette: Budai Orsolya

www.orsolyabudai.com

KORTÁRS TÜKÖR

Irodalmi és Művészeti Magazin