SZABÓ JUDIT: KOPOTT TEGNAPOK
SZABÓ JUDIT
KOPOTT TEGNAPOK
Fotó forrása: Pinterest
Összefércelt, kusza emlékeim között kereslek, s közben egy kopott fiókban matatok, ami üresen tátong. A tegnapok mindent kiszórtak belőle. Vadul, fékevesztetten táncoltak végig a szobán, s hangosan nevetgélve szórták ki egyesével féltett, apró titkainkat, kedves és kedvetlen emlékeinket.
Állok a nappali sarkában, a széles ablaktáblákon beszűrődő fény bevilágítja lelkem legsötétebb zugait, azokat, amelyeket eddig féltem bejárni. Mostanáig...
- Gyávaság ez? - magamtól hangosan kérdezem.
- Nem. - felelek.
Megmakacsolom, mint eddig oly sokszor, magam. Nem jó ez, nem jó így.
Tudom.
Te is.
De ez már egyikünket sem zavar. Te nem tudsz mit kezdeni ezzel, én sem magammal. Hagyjuk, legyen ez. Mert más nincs, s mert mi sem leszünk mások...
Megszürkült emlékeim között kereslek, bolyongok egy képzeletbeli romos házban, az idő lassú és tompa, fátyolszerűen borul rá valóságunkra.
Elcsépelt, fáradt gondolatfoszlányok állnak szégyenlősen, szorosan a falhoz tapadva, reményvesztetten várakoznak.
Majd kiáltok egyet, talán a nevedet. A csöndet az élesen kiröppenő szavak acélerős pengéi hasítják fel. A tér fájdalmasan felhörög, majd kettéhasad, belsejéből forrón és vöröslőn bugyognak fel elfojtott érzéseink, vágyaink. Meredten állunk és nézzük a mélységesen mély sebet, amelyet egymáson ejtettünk.
Fájdalomtól húzódik szánk széle, a pillanat megfeszül, teste merev, lélegzetét visszafojtva vár.
Ránk vár. Mi pedig egymásra.
Hová lettünk? Hol keressük a holnapjainkat?
Egy lágy, meleg sóhaj szakad fel belőlem, lassan, kényelmesen elfolyva a térben elér hozzád, majd átmelegít.
Téged és engem is...
... és akkor végre megtalállak!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése