A CSEND

RODOSTÓI KAKUK

BÉNÁN BOTLADOZVA

Messze, hol a zene nesze zeng,

vibrálva csilingel halkan a dallam,

lesz-e erőnk még sorsnak ellenállni,

mit ránk mért a láthatatlan látomás,

ránk terül, mint lidérc – nyomás

Villan – e vajmi talmi fény,

vagy egyre illan a remény?

Átjutunk-e mindnyájan

a magas kőfalon,

vagy együtt fekszünk

közös ravatalon?

Zokog a kétség,

ne hagyj el, óh! Reménység. 

Illusztráció forrása: https://pin.it/1vHco9D